Keresett publikáció


Stílus és típus a grafológiában

Ha a kézírás alapján megmondható, ki milyen személyiségjegyekkel rendelkezik, akkor miért ne lehetne következtetni az író személy stílusára öltözködésben, szín-és zeneválasztásban, lakberendezésben, egyéb, csak rá jellemző megoldásokban?

Állítom, hogy lehet. mégpedig azoknak a tipizásáloknak az alapján, melyeket a pszichológia és a grafológia már igen nagy hatékonysággal alkalmaz.

Egész biztos, hogy senki nem tud kibújni a bőréből: a grafológia meg pláne megmutatja, hogy nem tud...

 

szangvinikus embernél előre kiszámítható a kiszámíthatatlan: lelkesíthetőségében teljesen védtelen, hiszen minden új vonzza, minden kihívást feladatként él meg, minden feladatot kihívásként él meg...

A szangvinikus ember az önmegvalósítás rabja: mivel soha életében nem gyökerezik meg egyetlen feladatnál, egyetlen embernél, egyetlen célnál, csapong egész életében. Lelkesedéssel tölti el minden új, ugyanakkor belül szorong, hogy meg tud-e felelni a kihívásnak, meg a saját maga által felállított , sokszor meggondolatlanul magasra állított mércének... De épp ez vonzza:szenved, ha nincs feladat, nincs cél,( amit persze sokszor mások tűznek ki a számára), de épp ez az az élethelyzet, amiben jól érzi magát. feladat, teljesítmény, küzdelem... Csakhogy belül szorongás, pánik és kishitűség gyötri, és ennek kompenzálására mindent elkövet!

Választásai csapongóak...általában nem tudja eldönteni: farmer-e vagy kiskosztüm :-), népi bútor vagy nagypolgári belső, avantgarde zene vagy klasszikus...éppen ezért szelíd eklektika jellemzi őket minden tekintetben.

kolerikusoknál mindez másképp van. Ők azok, akik abszolút kiszámíthatóak minden téren. Erősek, okosak, stabilak. Erkölcsileg érettek (már egészen fiatalkorban is), és nem lehet kimozdítani őket kiérlelt személyiségükből. Erős, megbízható stabilitásuk nyugalmat kölcsönöz nekik, ezért tudják olyan irigylésre méltóan vinni életüket. Harmonikus, céltudatos életet élnek, és csakúgy, mint a szangvinikusok, önmaguk legmagasabb szintjének elérése a céljuk. Csakhogy amíg az előző rajong, csapong, szédül, addig ők bevetik értelmük legjobb erőit, és általában győzelemre viszik magukat.Közülük kerülnek ki a szellemi-tudományos és a művészeti elit legjobbjai.

Életvitelük, kulturális választásaik, beállítódásuk, bár erős érzelmekkel vannak átitatva, mégis az értelem által vezéreltek. Mindig az adott helyzetnek,státusznak megfelelő a fel-és belépésük, megjelenésük, otthonuk, beszédstílusuk.

melankolikusoknál már más a helyzet.Ők alapvetően intuitív intelligenciájukból élnek. Megérzéseik, érzelmeik vezérelik őket, és hajlamosak a való világból való kilépésre...nem, inkább az azon való felülemelkedésre.Kényelem és passzivitás, szemlélődés és belső lelki munka...ez jellemzi őket. Épp ezért a nagyon tudatos emberek nehezen tudják kezelni őket, hiszen sosem tudni, hogy a melankolikus ember "merre jár".Választásaik is érzelmeik függvényei, épp ezért rezonálnak jobban  a szomorkás hangokra, színekre. Igaz, ez őket megnyugtatja, elandalítja, de néha az érzelgősségig is elmehetnek. Szívesen másolnak szépnek észlelt képeket, festményeket, nosztalgikus zenéket hallgatnak. Szívesen kóborolnak vadregényes tájakon, és el tudnak mélyülni a természeti szépségekben.A külsőségek nem nagyon vonzzák őket, inkább a belső harmóniára ügyelnek, nem a külvilág úgynevezett rendjére.

flegmatikus típus már a nevében hordozza   a kívülállósságot, a világgal szembeni hetyke megvetést, az öntörvényűséget. Alapvetően van bennük egy kis aszocialitás. Az intelligens, művelt flegmatikusok olyan pályát választanak, ahol szellemi fölényük párosulhat ezzel a beállítódással. Nagyon jó riporterek, irodalmárok, színészek, karikaturisták, parodisták,akik maradandó produktumot tudnak létrehozni. A kevésbé iskolázott, szellemileg kevésbé feltarisznyázott emberek problémásabbak, mert ugyan flegmán nézik a világot, de nincs elég szellemi tőkéjük ahhoz, hogy a saját hasznukra változtassanak rajta. Ettől aztán frusztráltak lesznek, és a környezetükön vezetik le feszültségüket.Öltözködésükben, hobbijaikban, lakberendezésükben, zenei ízlésükben a meghökkentőt, a polgárpukkasztót, a hóbortos különcségeket kedvelik, és jólesik nekik, ha van vevő (pozitív vagy negatív, de legyen) a dolgaikra. Igaz, sokszor észre sem veszik, hogy provokálnak, szerintük csupán önmagukat adják, és nem értik, miért nem férnek bele a társadalmi normákba.