Papp Zsuzsanna grafológus

Get Adobe Flash player

Előnyök és hátrányok

Helen Keller és tanáraAjánlom minden olvasónak, böngésszék alant Helen Keller írásait, de vegyenek fel egy kicsit más grafológusi „szemüveget”, mert nem mindennapi mozi az, amit látnak!

Rendkívül különleges „alanyunk”, Helen Keller meglehetősen nagy hátránnyal indult az életben. Helen Keller ugyanis 19 hónapos kora óta süket és vak volt egyszerre, így mai divatos terminológiával a halmozottan hátrányos helyzetűek közé tartozott. életrajza azonban azt mutatja, hogy képes volt ezt a komplex „fogyatékosságot” olyan előnnyé változtatni, ami minden ép, látó-halló ember számára példaként szolgálhat.

Helen keller (1880-1968) amerikai író, aktivista és előadó volt. Ő volt az első siket és vak diák, aki főiskolai diplomát szerzett. Életműve a Wikipédián lenyűgöző olvasmány!

 

Nagyon nehéz még a gyakorlott grafológusnak is olyan írásmintával dolgozni, melyet vak ember írt, rossz minőségű fotó után szkenneltek, eredete bizonytalan, angol nyelvű, tehát több magyar írásjel nem vizsgálható rajta, nem látható rajta a nyomaték, a szín, a toll, a papír, az alátét minősége. Emiatt csupán vizuális benyomásokra, szkenneléses nagyításokra lehet hagyatkozni, illetve a jól látható íráselemek korlátozott elemzésére.

A hölgy állapota klinikai szempontból olyan mértékben korlátozta írástechnikáját, hogy már az is nagy meglepetés, hogy egyáltalán elsajátította a latin betűs ábécét. Elképzelni is nehéz, hogy hogyan tudott egyetlen elemet is megtanulni vakon, adekvát vizuális jelek látása nélkül! (A források szerint nevelője a bőrére rajzolgatta a jeleket, így tanulta meg azokat)

Évekkel ezelőtt e lap hasábjain publikáltam egy siketnéma férfi kézírását, mely elég sok elemében hasonlított Helenére. A betűk nagyon görcsös, szögletességbe forduló formálása, az írásjelek korlátozott használata (a gondolati tagolás kifejezésének korlátozott voltát mutatva), a rendkívül erős nyomaték és a differenciált kifejezésmód nehézkessége (toldalékok használatának bizonytalansága) és a közlés belső igénye valamint a kifejezési mód nehézsége között húzódó belső feszültség jellemezte. .Helen Keller írása azonban messze felülmúlja a fenti írásmintát.

A látott írásmintákon ugyan jól megfigyelhetők a fenti jegyek is, és a nyílegyenes sorvezetés, nagyon feszes egyenesek, szimbolikusan nagyon erős keretek közé szorítottságot mutatnak, ami jelen esetben teljességgel érthető.

Hogy hogyan tanulta meg Helen Keller  az írásjeleket, a gondolatkifejezés e számunkra sem mindig egyszerű módját,  az ő esetében majdnem mellékes, hiszen az a cél, hogy megfejtsük, milyen ember volt ő, aki ilyen különleges  módon tanult meg, és akart megtanulni írni! Az ismeretek extrémen komplex módon való megszerzése az ő esetében bizonyos,, hiszen auditív módon nem tudott információhoz jutni, a jelnyelv és a szem sem lehetett segítségére. Akkor hogyan tanult? Az információk megszerzésére a Braille-írást használta, melyet 1821-ben találtak fel, tehát már hozzájuthatott a tudáshoz. Emellett egy, a korban igen modern taktilis-tapintásos- érintéses módszerrel tanították tárgyak, ingerek érzékelésére. Kérdés, hogy ilyen fizikai állapotban azt hogy tanulta meg? És ha csodálatra méltó módon megtanulta is, ezek után mi vitte rá, hogy ne érje be az olvasással(mely négy nyelven ment neki!!!), hanem írjon is? Valószínűleg az a hatalmas belső lelki és mentális kényszer, hogy közölje gondolatait a világgal, és ne érje be a rá osztott passzív szereppel. Jellemzően kora egyik legnagyobb hatású személyisége lett!

Pszichológiai szempontból ez a nő valószínűleg az évszázad zseniális lelkű és eszű asszonya volt, aki felül tudott kerekedni minden elképesztő nehézségen. A Wikipédia részletesen taglalja, hogy milyen politikai társadalmi - művészeti-szociális tevékenységet végzett, milyen magas szintű előadásokat tartott. Az írás megtanulása után részben mellőzhette a külső (nem fizikális) gondoskodást, hiszen a szó és az írott nyelv tudásának segítségével átadhatta érzéseit, gondolatait. Mi kellhetett mindehhez? Feltételezésem szerint óriási lelkierő, nagyon magas szintű mentális képességek, nagyon erős önbizalom és akaraterő, pozitív Énkép, intellektuális önállóság, hit.

Előrebocsátom, hogy Helen Keller esetében semmiképpen nem beszélhetünk grafológiai értelemben vett elemzésről, semmi olyanról, ami a „normális” emberek sztenderd írásjellegzetessége a jel-jelentés viszonylatában! Talán csak megközelíthetjük intuitíven és alázattal ezt a különleges személyiséget, akit 1965-ben New Yorkban a „Leghíresebb hölgyek” közé választottak.

A belső erők és vitális energiák magas szintjét talán legjobban az a fotó mutatja, melyen jól látható az árnyék segítségével a lap benyomódása. Elképesztő energiával kerülnek a betűk a papírra, aminek hátterében egyaránt állhat az írás nehézsége és az aktivitás, a belső teremtőerő.(Igen szép és kifejező Helen keze, mely magán viseli a kort és a küzdés nyomait is)

A magas szintű szellemi igény, a mentális képességek jól láthatók az erőteljes lineáris szár-és törzsvonalvezetésben. Az akaraterőt a szinte vonalzóval meghúzott egyenességű törzsvonalak mutatják, míg a kitartást és céltudatosságot a nyílegyenes sorok jelzik. Ennek a rendkívüli embernek minden gondolat papírra vetésével harcot kellett vívnia saját korlátaival, ami magyarázza a szögletességet, az ívelt vonalak gyér számát, a lazaság, az oldottság hiányát. A gyakori kapaszkodóvonalak, a balról kis kampóval kissé reszketegen indított szárak, kezdővonalak a nekikészülődést és az erőgyűjtést mutatják beszédesen. Nem meglepő a gyermekes sztenderd közeliség, sőt számomra elképzelhetetlen lenne ilyen helyzetben egy teljesen originális kézírás kialakulása. Nem is kérhető számon semmiféle „formanívó”, sőt öröm látni, hogy ilyen rendezetten, fegyelmezetten sorakoznak a betűk és a sorok a papíron, ami egyben a belső fegyelmezettség magas szintjét is feltételezi. Tisztességtelen lenne a szociabilitás jellegzetesen kötött írását számon kérni (holott igen erős társadalmi érzékenysége miatt vált alkotó-küzdő emberré), hiszen számára minden betű megalkotása munka volt, ami felülírja a kötődési igény írásjellemzőit! Mint ahogy az oválok kerekségét sem lenne korrekt keresgélni, hiszen számára a négyszögletes forma a stabilan leírható jegy, ezért szinte minden oválja legömbölyített sarkú négyszög, amit nem magyarázhatunk Énkép-problémának! Ki kérhetné számon a tendenciát, amikor csak enyhe dőlésingadozást látunk...de milyen íráskörülmények között? Bevallom, megpróbáltam csukott szemmel írni, és elképesztő módon dülöngélt minden betűm, hihetetlenül lelassult az írásom. Nos, ez látszik duktorunk írásában is, de nála mennyivel érthetőbb!

Sajnos, hiányosak az információk az írásnagyságra vonatkozóan, de az jól látható, hogy egyenletes méreteket tartott szélességben és magasságban egyaránt. Igazán szépek a nyomtatott nagybetűk, és ez is elismerésre késztet, hiszen a tagolásnak, a gondolati tisztaságnak és a humán műveltségnek egyértelmű jelzései.

A stabilitásra törekvés is jól látszik a „talpas” l betűkön, melyek a biztos támasz igényét és annak meglétét bizonyítják. Meghökkentő számomra, hogy az élet-és ösztönerő ilyen korlátozott körülmények között is megjelenik: a g-nek és az y-nak igenis van alsó hurka, még ha az lecsúszott és változékony is; a csepp formájú alsó hurkok mindenképpen érdekesek. Feltűnő, hogy bármilyen magasra és mélyre szállnak a felső -és alsózónás betűi, sohasem gabalyodnak a sorok (igaz, nem pozitív a sorköztáv), tehát nem beszélhetünk konfliktusgerjesztésről... de hogy meg tudta vívni a saját harcait, az biztos! Nem véletlenül került a nagypolitika és a művészeti élet nagynevű alakjai közé!

Elképedve láttam, hogy amíg horizontálisan még csak-csak lehet stabilan tartani egy sorirányt (ezt még akár valamiféle segédlettel, pl. domborított sorvezetővel, két kézzel való sorkitapogatással is elképzelhetőnek vélem), hogy volt képes a vízszintes vonalakat, áthúzásokat, ékezeteket ilyen kiegyenlítetten létrehozni. Vagy olyan elképesztő kognitív térkép működött az agyában, hogy ha megtalálta a kiindulópontot, képes volt onnan egyenletes méretekkel, irányokkal és arányokkal továbblépni? Élete, életműve, tudása és intellektusa azt mutatja, hogy igen, ilyen volt! „Adj egy biztos pontot, és kifordítom sarkaiból a világot”- ez lehetett Helen Keller mottója! Továbbra is valamifajta csodának látom ezt az írást és ezt az embert.

Nem áltatom az olvasót azzal, hogy képes vagyok megfejteni az egész személyiséget, de az biztos, hogy nem véletlen, hogy életművének rendkívülisége nem véletlenül tette kora nagyasszonyává.

A morális erőt, az erkölcsi tartást is látni vélem írásában, amikor nagy alázattal saját különlegessége alá rendeli az írást, ugyanakkor fel is használja azt jóra, szépre, nemesre.