Papp Zsuzsanna grafológus

Get Adobe Flash player

Kalandozó magyarok

 

’ A magyarok nyilaitól ments meg uram minket…’

A X. század közepén ettől a mondattól rettegett Nyugat-Európa népe. A honfoglaló és kalandozó magyarok- hűen életmódjuk, hitvilágukhoz és politikai törekvéseik szelleméhez- végigrabolták, dúlták a nyugati városokat. Nem csoda, hogy mintegy félévszázadig rettegésben tartották a fejlett, feudalizálódó államok többségét, melyek nem voltak felkészülve a szokatlan harcmodorral és fegyverzettel rájuk rontó magyarság rablóhadjárataira. Történészek nem elsősorban kalandvággyal, hanem inkább a kihalófélben lévő pogány vallás és az életben maradás esélyeit növelő, politikai indíttatású, ma már a pogányság utolsó kétségbeesett próbálkozásának minősítik ezeket a harcokat. Gyakorlatilag eleve bukásra ítélt vállalkozásokról volt szó, semmint a személyes bátorság, harci szellem és kalandvágy megnyilvánulásáról.

 

Ennek ellenére a 955-ös augsburgi vereség megmutatta, hogy elkéstek: a harci szellem, az új területek elfoglalásának, kifosztásának –bármily hősies, önfeláldozó- csatáinak kora lejárt. A gyászmagyarok erről többet tudnának mesélni.

A kalandozás, az új területek meghódítása azonban benne maradt a magyar lélekben. És amíg e harcok elsősorban a katonai dicsőséget, a zsákmány nagyságát, a csoportosan, vezéreik által kidolgozott stratégiákon alapuló, harci kurjantásokkal vegyített kincsszerzést célozták meg, a magyarok nem kis része továbbörökítette utódaiban a személyes erőfeszítésre, új és új területek meghódítására irányuló vágyat, és nem csodálkozhatunk, hogy ez genetikailag kódolt magyar sajátossággá vált.

A X. századi kalandozó magyaroktól sajnos nem maradt fenn írásminta, melyet elemezhetnénk, de utódaik között bőven akad kalandozó szellemű írástudó.

Ők szerintem két csoportra oszthatók: a fizikális élményeket keresőkre, illetve a szellem világában kalandozókra.

Az előbbiek is csoportosíthatók:

- az egyikbe tartoznak a nyughatatlan, kíváncsi természetű, önmaguk fizikai-lelki állóképességét folyton tesztelő emberek, testet-lelket erőpróbára tevő sportot, foglalkozást választók, akiknek a csúcsra vezető út megtétele fontosabb sokszor, mint maga a cél. Az extrém vagy különleges sportot vagy hivatást űző embereket bátran nevezhetjük nemes kalandoroknak. A világot körbehajózó Fa Nándor és Gál József, Coucto kapitány, vagy a Himalája vak meghódítója és társaik nemcsak saját fizikumukat próbára tevő emberek, hanem az emberiséget új ismeretekkel, felfedezésekkel gyarapító példaképek.

- a másik csoport; a kalandnak vélt erőszakot, szexuális vagy egyéb adrenalinszint-növekedést okozó cselekményeket igénylők és keresők, akik silány módon élik ki genetikailag hordozott vitalitásukat. A ”percemberkék”.

Az előbbieknél összerendezett, nagy önfegyelemről, erős belső kontrollról árulkodó írásjeleket látunk. Érdekes, hogy általában kötetlen az írásuk, ami az egyedül megvívott harc igényét jelzi. Itt is jelen van a nagy nyomaték, de folyamatos, egyenletes energia-eloszlást jelez, és inkább az akarat és vitalitás, mint az ösztönélet mutatója. Átlagosnál nagyobb írásukban a felső és alsó hurkok aránya megközelítően egyforma, jelezve az ész és az erő egységét. Optimizmust és hitet mutat a sokszor felfelé futó sorforma. Egyes írásokban szimbólum formájában jelenik meg a ’kaland’ tárgya; legyen az vitorla, hegy vagy barlang.

A másik csoporthoz tartozók szabálytalan, tagolatlan, változóan nagy nyomatékú, mázolt, alacsony formanívójú,az önfegyelem hiányát mutató, kontrolljeleket nélkülöző, rendetlenséget sugalló írásképet hoznak létre gyakran felpuffadt oválokkal, a szellemi törekvésekre utaló hurkok hiányával, az alsó zóna extrém modulációival, agressziójelekkel. Az erős jobbra dőlés, és kötöttség mutatja, hogy a ’totyamondtabalhélesz”-effektus szerint a csoport, a banda, egy szellemi vezető jelenlétét igénylik. Az igen erős megszilárdulás a beilleszkedés és alkalmazkodó készség hiányáról árulkodik. A deviáns, nonkomform, kriminális személyiségek nagy részére jellemzőek a fentiek.

És most térjünk át a szellem kalandoraira. Ide elsősorban a tudományos és művész elit írását sorolnám, elsősorban a nagy alkotókét, a polihisztor vagy a saját területükön megszállottként kutató tudósokét, a zseniális festők, zeneművészek, rendezők, színészek írását. Ők azok, akik igyekeznek beteljesíteni küldetésüket: változtatni a világon, kutakodni az ismeretlenben, és alkotni, teremteni valami újat. Ide sorolhatnánk ugyan a sokat utazó, kíváncsi, a világot közelről megismerni akaró embereket is, akik kortól, nemtől és foglalkozástól függetlenül igénylik a világlátást. Náluk azonban ez megmarad egy szűk körben elmesélt élmény szintjén, épp ezért nem is jelenik meg az írásban, mert inkább a kikapcsolódást, pihenést szolgálja. 

A fent említettek azonban mások. Jellemzően nagy lendületű, sodró dinamikájú, éles írást produkálnak. A nagy felső hurkok középzónába kötöttek, jelezve, hogy beépítik és továbbadják a megszerzett ismereteket. Szakadatlan önfejlesztésük magas formanívójú, kreatív jelekkel tűzdelt, eredeti, enyhén szabálytalan írást hoz létre. Betűformálásuk eredetisége mellett a közepes kötöttség és az egyéni jelek megjelenését tapasztalhatjuk. Kitartásuk és akaraterejük erős alsózónát indukál. Az alkotáshoz szükséges bőséges energiát az erős, de egyenletes nyomaték, a törésmentes relief mutatja. Aláírásuk rendszerint nagyon egyéni, kreatív, sokszor szignószerű, hiszen nem az író, hanem a mű a fontos.

Én a magam részéről ez utóbbi csoporthoz szeretnék tartozni.